Hány folyó találkozik Győrben?

Három folyó találkozik Győrben, ezért is hívják Győrt a folyók városának. A folyók, melyek találkoznak Győrben a Mosoni-Duna, a Rába és Rábca.

Hogyan alszanak a delfinek?

Ez a kérdés azért különleges, mert a delfinek is emlős állatok, így folyamatosan levegőhöz kell jutniuk, még alváskor is, ellentétben a kopoltyús halakkal. Így hát különösen izgató a kérdés: Hogyan alszanak a delfinek? A válasz az, hogy nem is igazán alszanak. Egyes források szerint csak fél aggyal, fél szemmel alszanak, tehát sohasem szenderülnek olyan mély álomba, mint például mi emberek. Ez nem olyan különleges az állatvilágban, sokszor még levegőért úszkáló delfinnek sem kell lenni a holdkórossághoz. A természetben ugyanis megfigyelhető, hogy az úgynevezett áldozat állatok sokkal kevesebbet, sokkal felszínesebben alszanak, ellentétben a ragadozókkal, melyeknek nincs tartani valójuk attól, hogy éjjel levadássza őket ragadozó társuk.

Hogyan mondjunk fel?

A felmondás előtt mérlegeljük, hogy milyen típusú vezetővel van dolgunk, vagy van-e egyáltalán.

Sok esetben előfordulhat, hogy nem vagyunk közvetlen kapcsolatban felettesünkkel, például egy multicég alkalmazottaként. Ilyenkor írjunk meg a hivatalos szabályokat követő felmondó levelet, melyet illetékkel adjunk fel az illetékeseknek. Miért fontos ez az utóbbi mozzanat? Azért, mert ha illetékként adjuk fel, akkor jogi visszaigazolást kapunk arról, hogy a vezetőség egy tagja vagy felettesünk átvette a felmondólevelet. Innentől kezdve a munkaszerződésben lefektetett szabályok lépnek életbe, például a felmondási idő letöltése. Ugyan ezt a módszert érdemes alkalmazni akkor is, ha kapcsolatba vagyunk felettesünkkel, de nem olyan jó a viszony, hogy egyéb egyezkedéssel jól kitudnánk jönni a végén. Előfordulhat, hogy felettesünkkel kiváló kapcsolatot ápolunk. Ilyenkor használhat a józan párbeszéd is. Előfordulhat például, hogy nincs szükség felmondólevél megírására, ebben az esetben az adott vezető állít ki egy közös megállapodáson nyugvó munkamegszüntetési szerződést, mely akár a munkaszerződésben meghatározottakat is felülírhatja. Ezt az eljárást a munkáltató és a munkavállaló közös megegyezésével történő felmondásnak is nevezhetjük. Ha mégis rákényszerülünk a felmondólevél megírására, akkor ide kattintva letölthetünk egy munkavállalói felmondás szabályait követő mintát. Érdemes odafigyelni rá, hogy abban az esetben, ha három vagy annál több évet töltöttünk a munkahelyünkön, akkor végkielégítésben részesülünk, mely pénzösszeg segít a zökkenőmentes munkahely váltásban. Ha közös megállapodással lépünk ki, vagy bizonyos esetekben ha mi lépünk ki és nem a munkaadónk kezdeményezi a felmondást, akkor eleshetünk ettől a járuléktól. A munkaszerződés alapos tanulmányozása erősen ajánlott, de nem árt észben tartani a jogi szabályozásokat, abban az esetben ha munkaszerződésünkben olyan pontok lennének, melyet a hatályos törvények nem is engedélyeznek, vagy egyenesen törvénybe ütközőek. Érdemes nem elfelejteni, hogy a felmondási idő a szerződésünktől függetlenül maximum 365 nap lehet.

Hogyan töröljem az idővonalat?

A kérdés természetesen a facebook idővonal rendszerére irányul. A válasz pedig sokak számára elkeserítő lehet, ugyanis az idővonal szolgáltatást nem lehet törölni. Ha úgy tetszik ez a fejlesztés váltotta le a régi adatlap sémát.

Hogyan törölhetem magam a facebookról?

Sokan használják a facebookot és bár sokan elégedettek vele, egyre többen elégedetlenek is. Ha végkép elegünk van a facebookból, nincs más teendőnk mint követni ezt a linket, majd beírni jelszavunkat. A törlésre vonatkozó facebook szabályok változhatnak, de legutóbb csak a 14 napos meggondolási határidő után törlődtek az erre kijelölt fiókok. Amit azért is fontos megemlíteni mert eléggé cseles a facebook, egyáltalán nem akarja, hogy felhasználói elpártoljanak tőle, ezért hajlandó különböző trükköket is bevetni. Ha valóban törölni szeretnénk magunkat a sokszor tévesen közösségépítő oldalnak nevezett arckönyvből, véletlenül se kattintsunk a törlést követően e-mail fiókunkba érkező facebookos levelekre. Ezek ugyanis visszacsábítanak facebook adatlapunkra, mely sokszor a 14 napos várakozási idő újrakezdését, a törlési folyamat megszűnését is jelenti.

Miért beteg az ember?

Az emberi és egyéb más többsejtű élőlények megbetegedésének oka lehet genetikai vagy külső organizmus ráhatásával előálló betegség. Genetikai ok lehet például hogy felmenőidnek olyan egészségügyi problémája van, vagy jött elő egy adott életkorban, amelyek a te genetikai állományodban is fellelhetőek. Ilyen lehet a rákra, vagy szív és érrendszeri betegségekre való hajlam. Persze az esetek többségében ezek mind függenek az életviteledtől is, nem pusztán öröklődésnek köszönhetően alakulnak ki. Azonban vannak olyan genetikai betegségek, melyek öröklése vagy genetikai felbukkanása elkerülhetetlen, sokszor jelenleg gyógyíthatatlan problémákat okoz.

Természetesen hagyományos úton is megbetegedhetünk, vírus illetve baktérium fertőzésen keresztül. Rengeteg mikroszkopikus élőlény vesz körül minket, melyek szabad szemmel nem láthatóak. Egyesek méretükhöz képes elég intelligensek és jól értenek a szervezetünkben való bajkeveréshez, ám ne aggódjunk annyira, hiszen saját szervezetünk is egy halom hasonlóan működő mikroszkopikus élőlénycsaládból tevődik össze.

Bőrünk az elsődleges védelmi rendszere szervezetünknek. Ha nem lenne, vagy súlyos égési sérülést szenvednénk, előbb halnánk meg baktériumok fertőzésében, minthogy új bőrt varrnának ránk. Ám azt látni kell, hogy az idegen testek csak nagy mennyiségben okoznak tapasztalható, klasszikusan betegségnek nevezhető tüneteket. Szervezetünk központi védelmi rendszerét a fehér vérsejtek alkotják, melyek nap mint nap sikeresen hárítják el a betolakodók támadását.

Bizonyos esetekben talán súlyosabb csapást képes mérni egy vírusfertőzés. A vírusok sokszor elemibb élőlények, mint szervezetünk sejtjei, melyeknek célja önmaguk szaporítása, sokszorosítása sejtjeinket használva fel gazdatestnek. Veszélyességüket pont elemi szintjük okozza, hiszen rendkívül gyorsan képesek mutálódni, új fajta tulajdonságokat létrehozni és tovább örökíteni. Természetesen fehér vérsejtjeink ezek ellen is rendkívül jól lépnek fel, és ha már ennyit beszéltünk róluk, akkor tekintsük is meg egy videót róluk, amikor egy fehér vértest üldözőbe vesz egy behatolót, esetünkben egy baktériumot.


Mind a vírusoknak, mind a baktériumoknak található különösen veszélyes fajtája. Baktériumok területén az úgynevezett szuper baktériumok, vírusoknál pedig az egyik legveszélyesebb az AIDS, más néven HIV fertőzés. Ez utóbbi vírus ugyanis éppen a fehér vérsejteket választja táplálékául és gazdatestként, mely ellen ugyan részben feltud lépni a szervezet, de nem hatékonyan. Így azonnali, gyors halált nem okoznak, sőt megfelelő kezeléssel elég sokáig életben lehet maradni HIV fertőzöttként, de a legtöbb esetben a halál elkerülhetetlen.

Nem kell azonban azon töprengeni, hogy mikor kapunk el egy halálos fertőzést, ugyanis elég hatékonyan működik szervezetünk ahhoz, hogy valami egyedi hatás következménye nélkül csak úgy súlyos fertőzést szenvedjünk el. A HIV fertőzés esetében például kifejezetten a vérünkbe kell jutnia a vírusnak a terjedéshez, így általában szexuális úton terjed.

Miért akadozik a youtube?

A youtube videók lejátszásakor tapasztalható problémáknak több oka is lehet. Az akadozást okozhatja a böngésződ, illetve a számítógéped terheltségi szintje is. Ha túl sok bővitmény fut a böngésződben, akkor ezek valamilyen úton-módon bezavarhatják a Flash plugin működését, mely lehetővé teszi a videók lejátszását. Ugyan ez a program igen kényes lehet arra, ha rengeteg egyéb más alkalmazást futtatsz a háttérben, esetleg számítógéped képességei sem épp a legjobbak. A Flash plugin frissítése bizonyos esetekben orvosolhatja a problémát.

Előfordul azonban az is, hogy alapvető elérhetőségi problémákba ütközöl, tehát maga az oldal akadozik, vagy egyáltalán nem töltődik be. Más jellegű probléma, de az is megeshet, hogy egy adott videót nem tudsz megnézni, mert a youtube nem engedi a megtekintését hazánkban, illetve egy adott országra vagy régióra szűkíti a megtekintés lehetőségét. Nem véletlenül említem ezt egy lapon egy problémával, hiszen a következő megoldás mindkettőt orvosolja.

Ha nem éred el a youtubot, vagy nagyon lassan töltődik, akkor próbáld meg elérni az úgynevezett vidproxy szolgáltatással. Ha így sem töltődik be, esetleg maga a vidproxy oldala sem elérhető, akkor előfordulhat, hogy internetszolgáltatód rakoncátlankodik, esetleg a haza internet szolgáltatásban vannak fennakadások, melyekre egyébként néha orvos a vidproxy, hiszen működésének lényege az, hogy megkerülhetjük a hazai szerverek egy részét a céloldal elérése során.

Ha konkrét problémád van, írd meg kommentben! Ha ismersz egy konkrét problémát és a megoldást is rá, szintén vár rád a komment szekció! Kellemes videózást!

Miért február 24 a szökőnap?

Sokan kíváncsiak rá, hogy a szökőév kapcsán beiktatott nap miért február 24-e, 29-e helyett? Magyarázatot a római korban találunk. A szökőév latin neve annus bissextili, jelentése a kétszer hatodik nap éve. Az akkori római naptárban a szökőnapot a március első napját megelőző hatodik nap megduplázásával iktatták be. Ez a nap a mi naptárunk február 24-éje. Tehát a rómaiaktól azt vettük át, hogy február 24-e után elméletileg ismét február 24-e következik, onnantól minden eltolódik egy nappal, így lesz szökőévben február 29 napos.

Hogyan kell csókolózni?

Ezúttal nem kisebb feladatra vállalkozunk, mint a csókolózás rejtelmeinek bemutatása. Sűrűn foglalkoztatja ez a kérdés a fiatalokat, míg idősebbek nehezen tudnak komolyan tekinteni a témára, ami valljuk be érthető is. Nem csak egymás közt, hanem tudományos alapon is, hiszen vitatott a csókolózás ösztönös mivolta. Ugyan civilizált társadalmak többségében már megszokott a csókolózás, mégis akadnak olyan kultúrák, ahol egyáltalán nem része a párkapcsolatoknak. Főleg egyes afrikai és ázsiai kultúrákból hiányzik a csókolózás, de a hétköznapi civilizációban is élnek olyan párok, akik egyszerűen mellőzik ezt a tevékenységet.

Úgy gondoljuk hazánkban, mint a legtöbb európai országban is alapvetően elfogadott a párkapcsolatokban a csókolózás, akár ösztönösen, akár kulturális alapokon rögződött be az idők során. De mi van akkor ha még soha sem csókolóztunk, illetve ha gyermekünket foglalkoztatja ez a kérdés?

Ha egy fajta csókolózási tanácsadást szeretnénk nyújtani, akkor mindenképpen kettéválasztanánk a férfiaknak és a nőknek szóló tanácsadást. Vannak ugyanis olyan dolgok, amire például a férfiaknak talán jobban oda kell figyelni, de elengedhetetlen szabályok a nők számára is.

Az első csók alkalmával azt tanácsoljuk, hogy ne egyből nyelves csókkal indítsunk, ugyanis váratlan meglepetésben lehet része annak, aki főleg csak filmekből ismeri a csók fogalmát. Az első csók alatt kiemelnénk, hogy két pár első csókjánál is érdemes betartani ezt az íratlan szabályt. Ugyanis nem tudhatod, hogy partnered mennyire tapasztalt.
Természetesen fontos a gyengédség, lágyan csókolj első alkalommal! Vérmérséklettől függően előfordulhat, hogy egy vad csókolózást kívánnál, de ezt ne tedd. Később, ha partnered is hajlandóságot mutat rá, akkor eljuttok majd erre pontra is, de fontos a később időhatározó.

Első csókolózás alkalmával, semmiképpen se nyomjuk erősen a szánkat partnerünkéhez. Kellemetlen csalódásoktól kímélhetitek meg egymást, az fogak összekoccanásából eredő fogtörésről nem is beszélve. Célszerű a pároddal ellentétes irányba oldalra dönteni a fejed, ugyanis az orrotok útban lesz és ugyebár lélegezni is kell, ami különösen nehéz lehet, ha ajkaitok összeérnek és még az orrotokon sem tudtok levegőt venni. Hasonlóan érdemes odafigyelni, hogy ne lépj a partnered lábára. Hiszen egymáshoz testközelben vagytok, és ha lábfejetek is egymással szemben áll és közeledtek egymáshoz, akkor kínos pillanatokat tudtok okozni egymásnak.

Csók közben jól eshet a partnerednek, ha átölelitek egymást, vagy megsimogatod arcát, haját. Ezt is érdemes mértékkel, ne fogd meg partnered fejét úgy, hogy mozdítani sem bírja!

Na jó persze nem ilyen vészes a helyzet, de érdemes emlékezni ezeket a tanácsokra, mikor eljön az alkalom. Csak természetesen, nyugodtan.

Befejezésül pedig had invitáljunk téged egy ezzel kapcsolatban sűrűn látogatott youtube videóhoz! Az első csókolózás gondolatából eredő izgulást gyorsan és hatékonyan lehet levezetni egy jó nevetéssel, amiről a videó alatt található válaszok gondoskodnak. Sok sikert az első alkalomhoz, és jó szórakozást a videóhoz!


Miért mérgező a szén-monoxid?

A tüdő a bele jutó anyagokat alapvetően igyekszik a vérkeringésbe integrálni. Így nyilván a legtöbb olyan anyagnak, amely nem oxigén, könnyen lehet fullasztó, a vérkeringésbe jutva mérgező hatása. A szén-monoxid mérgező hatása azzal magyarázható, hogy a vér hemoglobinjában található vasatomokkal stabil komplexet, szén-monoxid-hemoglobint képez. Ezzel tulajdonképpen a szervezet oxigénfelvételét akadályozza. A hemoglobin akkor is megköti a szén-monoxidot, ha a levegő szén-monoxid tartalma csekély. 250-szer jobban kötődik a vér hemoglobinjához, mint az oxigén.

Hol fogadják el az erzsébet utalványt?

Az Erzsébet-utalvány kész étel vásárlására felhasználható étkezési jegy, utalvány. Magyarországon közel 22 ezer helyen fogadják el. Többek közt a Coop, a CBA, az Arzenál, a Reál és a Tesco élelmiszer áruházláncok, de a MOL benzinkutak kasszái mellett több ezer kisboltban és vendéglátóhelyen elfogadják.

Miért van szükség az élelmiszer adalékanyagokra?

Több ok lehet élelmiszer-adalékanyagok alkalmazására:

1. Az élelmiszer előállításához szükséges.
2. Az élelmiszer ízének fokozásáért.
3. Az élelmiszer fizikai tulajdonságainak módosításáért, például: puhító, szilárdító, színező, folyékonyságot mérséklő, stb adalékanyagok.
4. Ritkább esetben a tápérték és vitamin tartalom megőrzéséért.
5. Utoljára, de nem utolsó sorban a termék szavatosságának megőrzéséért, romlásának megakadályozásaként használnak élelmiszer-adalékanyagokat.

Miért van szökőév?

Azért van szökőév, hogy a csillagászati vagy évszakok szerinti idő párhuzamos legyen a naptári idővel. Ha nem alkalmaznánk a plusz napok beszúrását szökőévenként, akkor egyszer csak azon kapnánk magunkat, hogy júniusban esik a hó, januárban pedig kánikula van.

Miért van a férfiaknak mellbimbója?

Sokakat, egyben a tudományos életet is élénken foglalkoztatja, hogy a férfiak számára felesleges testrész, a mellbimbó miért létezik, miért alakult ki.

A kérdés gyorsan megválaszolható az embrionális fejlődés tudatában. Vannak olyan jellegzetességek, melyek alapvetően meghatároznak egy fajt. Ezek a jellegzetességek azért is öröklődnek, mert az egyedfejlődés során a nemek elkülönítésének időpontja a szervezet számára legpraktikusabban az alapvető - a fajra jellemző - tulajdonságok kifejlődésének után történik meg. Így tehát a mellbimbó is megtalálható mind két nemnél, hiszen attól, hogy különböző neműek vagyunk még nem tartozunk más fajhoz.

Az emberi embrió kialakulása egy rendkívül bonyolult biológiai folyamat. A leghatékonyabb fejlődés érdekében az embrió kezdeti állapotaiban még nincs különbség a nemek között, ekkor jelenik meg a mellbimbó is. A magzat alakulásának későbbi szakaszában hormonok hatására kezdenek el kifejeződni a nemek közötti különbségek.